Lehetetlen bejutni
A Havasnál eltöltött másfél évem után azt gondoltam van annyi tudásom és tapasztalatom, hogy kipróbálhassam magam Európa legnagyobb hagyományos/hálózati légitársaságánál a Lufthansánál. A német nemzeti légi fuvarozó fogalom, ahol biztonságot és megtiszteltetést jelent dolgozni. Ugyan nem magasak a fizetések, de a Lufhansa az mégis csak Lufthansa. Korábban rengeteget olvastam erről a cégről, a történetük Junkers F-13-asától az Airbus A-380-asáig maga a huszadik századi európai történelem.
A légiközlekedést eddig egy olyan világnak láttam, ahol dolgozni, felelős munkát végezni nem kapcsolatok, hanem kizárólag szaktudás kérdése. Olyan romantikus és zárt világnak képzeltem, amelynek törvényeit vérrel verejtékkel és évszázados mérnöki tudással írták ami pont ellenkezője annak, amiből otthonról érkeztem: Semmi mutyi, semmi haverkodás, csak a professzionális teljesítmény számít. Már tudom, hogy rettenetesen naiv voltam.
Amikor a Havasról kiderült, hogy be fog zárni itt Münchenben, az álláskeresés során a jelentkeztem a Lufthansához check-in munkakörbe. Százhúsz embert kerestek, s bár nem volt tapasztalatom, abban reménykedtem, hogy hátha, mégis. Az előzetes teszteken túljutottam, s után behívtak egy ún." Bewerbertag" -ra. Ez a rendezvény várakozásommal szemben nem arról szólt, hogy személyesen megismerkedünk, s beszélgetünk szakmáról és elképzelésekről, hanem újabb tesztek következtek. Beültettek egy számítógépterembe, ahol másfél óra alatt három kérdéssort kellett megválaszolni.
Az első egy pszichológiai teszt volt, amit nem tudom, hogy miért neveztek annak, mert nem volt köze a lélektanhoz. Sima anyanyelvi szintű német feladatok voltak benne. A második egy matematikai, a harmadik pedig egy angol teszt volt. Utóbbi kizárólag határeseteket tartalmazott. A tesztek után kb egy órával behívtak egy kis terembe, ahol "sajnálattal" közölték, hogy sajnos nem sikerültek jól a feladatok, s egy év múlva újra próbálkozhatok. Különösebben nem zavart az eredmény, mert tudom magamról, hogy a német nyelvtudásom a check-in-hez esetleg kevés lehet. A Lufthansa az Lufthansa, a c/i ügyfelek túlnyomó része német, s mit gondolna egy helyi ember, ha már a Lufthansa munkatársa sem beszél tökéletesen németül. Hamar túltettem magam a dolgon, s különben is engem igazán a rampa érdekel, de az nagyon.
Újabb kör
Munkakeresés közben egyszer bementem a Lufthansa Operation irodába, ahol elmondtam ki vagyok és mi vagyok, s mit szeretnék csinálni. Kaptam egy nevet és telefonszámot, majd küldtem egy e-mailt CV-vel és referenciával. Pár órán belül jött is a válasz, hogy most éppen elegen vannak, de ha kell majd ember, akkor értesítenek. Néhány hete jött is az értesítés, amelyben örömmel közölték, hogy kell rampás, s a mellékelt linken pályázhatok.
Elküldtem az kért anyagokat, majd néhány nap múlva jött egy újabb link, amelyen négy tesztet kellett kitölteni. Ezeket is megcsináltam, s a viszonylag jó eredmények tudatában vártam a cég visszajelzését. Egy héten belül jött az üzenet ismét egy linkkel, melyben kiválaszthattam azt a napot, amikor be szeretnék menni a "Bewerbertag"-ra. A pályázati napon többen megjelentünk, s mint kiderült szinte mindenki más és más munkára jelentkezett, legtöbben a c/i-be és a ticketingbe. Egy óra várakozás után egy fiatal hölgy lehívott minket a számítógépes terembe, ahol ugyanazokat a teszteket kellett megcsinálni, mint pár hónappal korábban. Nem igazán értettem, hogy miért megy a tesztjáték, de megcsináltam. A munka végeztével egy német lányt és engem is behívtak egy kis irodába, ahol elmondták, hogy nagyon sajnálják, de nem volt elég jó e tesztünk. A német hölgy évek óta az egyik utazási iroda reptéri kirendeltségén dolgozott, s onnan pályázott a Lufthansához. A hr tanácsadótól még megkérdeztem, hogy a Deutsche Lufthansa német nyelvtanárokat keres rampásnak, vagy pedig tapasztalattal rendelkező szakembereket. Választ persze nem kaptam.
Cérnaszakadás
A repülésről eddig tényleg azt hittem, hogy annak bonyolultsága és magas fokú szervezettsége miatt professzionális szakemberekre van szüksége, de a Lufthansa bebizonyította, hogy ez sajnos nem így van. Olyan hr menedzserek döntenek szakemberek felvételéről/elutasításáról, akiknek fogalmuk sincs arról, hogy a tevékenység, amihez embereket keresnek milyen képzettséget, képességet, elhivatottságot kíván. Kérdés persze, hogy keresnek-e embereket. Ha keresnek, akkor kiket, mert német viszonylatban egy rampás fizetése igen kevésnek számít, annak ellenére, hogy hatalmas felelősséggel és stresszel jár ez a munka a szükséges sokrétű szaktudásról nem is beszélve. A Lufthansánál egy rampásnak érettségi sem kell és a középfokú angol nyelvvizsga sem előfeltétel, de még az érvényes szakszolgálati engedély sem. Ferihegyen sokkal szigorúbb feltételeknek kell megfelelni mint Münchenben a Lufthansánál -elviekben. Németország szakember hiánytól szenved, mert a képzett fiatal németek tömegesen mennek Amerikába jobb fizetésért és nyugodtabb életért, az ide -még- szívesen jövő kelet-európaiaknak és a sajátjaiknak pedig sem esélyt sem ad, hogy érvényesüljenek...
Az eset után elküldtem az LH pályázati oldalának az észrevételeimet, melyben leírtam nekik az eddigi gyakorlatomat, képzettségeimet, s azt is, hogy nem tartottam tisztességesnek az eljárást. Itt Németországban a legtöbb cég úgy vesz fel embereket, hogy legalább egy próbanapot biztosít azoknak a jelentkezőknek, akiknek rendelkeznek a munka végzéséhez szükséges jogosítványokkal. A Lufthansa még ezt sem adta meg, a hr szakembere egyedül eldöntötte, hogy nem és kész. A Lufthansa válaszában nagyon sajnálta a történteket, s kérte, hogy jöjjek el a legközelebbi pályáazti napjukra. Viszont kérdésemre az felelték, hogy legközelebb egy év múlva...
Ez a Lufhansa, ez Németország. A müncheni reptéren ezernél is több magyar dolgozik, többségükben jól képzett diplomások akik ráadásul becsületesek és tisztességesek is és nincs esélyük az előrébb jutásra.
Vajon miért? Ez kell Németországnak?
