Az első idők

        Az erkölcsi bizonyítvány és az apostille benyújtását követő megbízhatósági vizsgálaton átjutva és egy internetes biztonsági vizsga megírása után friss munkaszerződéssel a zsebünkben  -kölcsönzött munkavállalóként- kaptuk meg a várva vár piros belépő kártyánkat. Ez az un. "rote ausweiese" az egyik legfontosabb "munkaeszközünk", nélküle nem használhatnánk a repülőtér számunkra fenntartott parkolóit, s nem léphetnénk be a reptér biztonsági területére sem, azaz nem dolgozhatnánk. A belépőnek egyébként van becsülete: ha megállít a rendőr, és felmutatod, akkor az azt jelenti, hogy számára, hogy megbízható ember vagy, mert a reptéren dolgozol.

          Az első hét öt nap oktatással telt. Nálunk belsősöknél ezt a tanfolyamot nevezik Modul 1-nek. E kurzus során a tanultuk meg az érkező és a transzfer csomagok kezelését, s azokat a helyeket, ahova az említett csomagok érkeznek. Az tanfolyam ötödik napján egy vizsgát kellett tennünk, ahol -mint  mindig- 80 százalékot kellett elérni. Ez a vizsga belépő a munkavégzéshez, e nélkül nem lehet munkába állni. Aki(k)nek nem sikerült, általában kaptak még egy lehetőséget, s ha akkor sem, utána vagy máshova közvetítették ki őket, vagy pedig felmondtak nekik.

A csomagkezelő-rendszer sémája: 19 ezer villanymotor 50 ezer négyzetméteren, 15 ezer csomag óránként

                Az Aerorground -ellentétben a Swissport & Losch-sal- nem vesz fel közvetlenül munkásokat, hanem egy-másfél, napjainkban inkább másfél-két kölcsönzött munkaerőként ledolgozott év kell ahhoz, hogy átvegye őket.  A közvetítő cégek általában határozatlan idejű szerződéssel veszik fel a munkavállalókat -fél év próbaidővel. A kölcsönzött munkaerői lét hátránya, hogy nagyon nehéz a családi élet tervezése, mert mindig csak egy hétre előre kapjuk meg a beosztásunkat, szemben az Aerogroundnál állományban lévőkkel, akik legalább fél évre előre tudják a beosztásukat. Az én közvetítő cégem nagyon korrekt, mert a lehetőségekhez mérten mindig figyelembe veszi, ha valamilyen kérésem, kívánságom van, legyen az szabadság, vagy műszakbeosztás kérése.

Műszakok

                 Az első hetekben nagyon nehéz volt kiigazodni, mert annyiféle beosztást kaptunk, de később tisztult a kép. Ha korai műszak van, akkor az hajnal 03.00, vagy 03.30, vagy 04.00 órakor kezdődik és legtöbbször fél tizenkettőig vagy délig tart -fél óra szünettel. Előbbi két kezdési időpont esetén mindig T1-en utóbbinál T2-n dolgozunk. Ha valaki öt, hat, vagy hét órakor kezd és a kora délutáni órákig dolgozik, akkor háromesélyes a munkavégzés helye: T1, T2 vagy GSH. A legkeményebb műszak a 08.00-20.00 és a 10.00-22.00. Minkét műszak két-két -természetesen ki nem fizetett- óra szünetet tartalmaz. E két műszak legnagyobb nehézsége, hogy rosszabb esetben kényelmesen belefér három induló interkontinentális járat berakása, ami fizikailag a legmegterhelőbb - ez 15-20 tonna kézzel való megmozgatását jelenti. (Egyszer négy nagy gépem volt, s másnap az irodában meg is jegyeztem: milyen jó, hogy "csak" négy volt és nem öt. Szerencsémre "vették a lapot", s a következő műszakomban kisebb gépeket kaptam.) A délutános műszakok 13.00-15.00 között kezdődnek és este tízig-éjfélig tartanak. Ilyenkor T2-n becsúszhat Sao Paulo, Johannesburg vagy Fokváros, hogy csak a legnehezebbeket említsem. T1-n Abu Dhabi és Dubai a legmegterhelőbb. Sokunk számára az osztott műszak, vagyis a split a legnépszerűbb. Általában reggel 6 és 8 óra között kezdünk, s délig-fél egyig dolgozunk. Utána négy-öt óra szünet, majd 17-18 órai kezdéssel este tízig-fél tizenegyig tart a munka. Ilyenkor a ledolgozott órákon kívül negyven eurót kapunk pluszba. A két műszak közötti szünetben én szoktam maradni a reptéren. Jó időben a hobbimnak élek, s nézegetem, fotózom a gépeket, rosszabb idő esetén pedig felmegyek az utasoldalra internetezni. Ha tehetem, a Budapestre induló gép kapujához ülök le, hátha találkozok ismerőssel, amire már volt is példa, de egyszer összefutottam a világbajnok vízilabda-válogatottunkkal is.

Világbajnok vízilabda-válogatottunk tagjai útban haza felé

Mostanában a mellékállásom miatt szinte mindig korán, hajnal négykor kezdek és délig-fel egyig dolgozok. Mivel húsz kilométerre lakom a reptértől, fél háromkor kelek, három órakor indulok el otthonról és fél négykor jelentkezek be a reptéri rendszerbe. Tizenöt perccel munkakezdés előtt már a diszpóban vagyok, ahol megmondják, hogy aznap hol fogok dolgozni -többnyire T2-n. Öt óráig nyugodt a kofferáj, akkor nyitnak az első boxok. Mindig az Singapore Airlines SQ328-as München - Manchester járata az első. Erre a gépre jó esetben 5-10, zsúfoltabb időszakban 80-90 koffert kell berakni. Az SQ után szépen sorban nyílik a többi box és érkeznek már az első interkontinentális járatok is: Peking, Sanghaj és a többiek. 11.45-kor befejezem a munkámat, gyorsan átöltözök és rohanok a másik -ugyancsak reptéri- munkahelyemre. Ez sok és fárasztó, de mindkettőt nagyon szeretem és semmi pénzért sem hagynám itt. Jól érzem magamat a reptéren, remek kis magyar csapatunk van, akikkel mindig jó beszélgetni és együtt dolgozni. 

Hajnal 03.45 érkező csomagokra váró szalagok

.Ugyancsak 03.45. 03-as induló box üres AKH konténerekkel. 

S06 ide érkeznek az utas oldalról a különleges csomagok pl. sílécek, s innen viszik tovább őket a boxokba.

LMC (Last Minute Change) csúszdák. Az utolsó pillanatban beérkező csomagokat innen szállítják ki a gépekhez.

T01 vagyis Transzfer nord: az átszálló utasok egy részének itt rakják ki a csomagjait, hogy a csomagkezelő-rendszer segítségével az induló járatok szalagjaira jussanak.