Átlagos, de érdekes nap
A hajnal négy órai kelés mindig nehezemre esik, de az éppen ébredező reptér hangulata kárpótol a nehézségekért. Az első induló gépem személyzetét szokásom szerint ma is a biztonsági ellenőrző kapunál vártam. Ilyenkor több ismerős személyzettel is összefutok, s ha csak pár szó erejéig is, de tudunk beszélgetni. Ma egy igen kedves transaviás személyzet ment a reggeli járattal Valenciába. A gép másodpilótája –ismervén származási helyemet- megjegyezte, hogy pár nappal ezelőtt átrepült a befagyott Balaton felett, s igen szépnek látta. Erre mondtam neki, hogy a Balaton az egyik legkedvesebb hely a számomra, mert a szüleim oda valósiak, s gyerekkorom minden nyarát ott töltöttem. Egyébként nem is emlékszem rá hogy utoljára mikor láttam személyesen a magyar tenger jegét. A nagyobbik fiam még egészen kicsi volt, amikor Alsóörsön és Füreden is jégre tudtam vele lépni. Régi szép idők…
1997. februárjában nekem is megadatott, hogy levegőből láthassam a befagyott Balatont -egy Swissair A-319-es gép ablakából.
Egy rövid repülés Alsóörs felett 1994. nyarán
Nosztalgia után „munka”. Mivel a tanker, a személyzet a gate és a rakodók is nagyon gyorsak voltak, indulás előtt tizenöt perccel már mindennel készen voltunk, s a push back is a gép elé állt. Tíz perccel később pedig már el is kezdődött a gép kitolása a gurulóútra…
Ma „műsoromban” egy Condor gép következett, melynek egy népszerű egyiptomi nyaralóhely volt a célállomása. A gép előkészítése során kiderült, hogy a célreptér egy kis időre bezárt, ezért félórás késéssel szállhat csak fel a gép. Emiatt nem is kapkodtunk az utasok beszállításával, s szépen lassan öregurasan dolgoztunk. A csomagok gyorsan a raktérbe kerültek, s az utasok is lassacskán elfoglalták helyüket a fedélzeten. A nagyon kedves, barátságos német személyzettel jó volt együtt dolgozni. Általános tapasztalatom a német személyzetekkel –legyenek azok pilóták vagy utaskísérők-, hogy –némely más légitársaság crew-jával szemben- nem a hibákat keresik a munkámban, hanem mindig azt nézik, miben tudnának segíteni és miként tud a gép biztonságosan és időben elindulni. Amikor végeztem ennek a járatnak a push backjével, a kapitány a headseten megjegyezte: „Good job!”. Ez visszajelzés a kapitánytól, hogy elégedett volt a munkámmal.
A késve induló Airbus után rohantam az időben Rigából érkező lett gépemhez. Egy kollégám fogadta a járatot és indítottam. A Bombardier új csodája, a CS300-as gép volt ma nálunk az Air Baltic színeiben. Olyan érzés volt belülről látni a gépet, mint amikor új autóba ül az ember: „Új szaga van.” A kapitány végtelenül kedves volt, és szívesen beszélt a gépről. A pilótafülkében hatalmas képernyők, mindkét oldalon egy-egy sidestick, stb. A tankolás befejezésére és az utasokra várva még beszélgettünk a repülés történetének néhány nagy alakjáról: Werner von Braunról, Szikorszkijról és az egyik bombázóját börtönben tervező Tupoljevről. Ők vajon mit szólnának a mai gépekhez? Aztán jöttek az utasok, s lassan –késés nélkül- elindult ez a járat is.
Még egy Condor gépem akadt ma, amelyik szintén Airbus volt, s egy Kanári-szigetre repült. Sok utas, sok csomag, kedves személyzet és apróbb késés a végén. Amikor toltuk ki a gépet, igen hideg szélben tettük azt. Nem volt kellemes. Már nagyon várom a tavaszt, mert szeretek kint dolgozni a betonon, de nem hidegben.
Végül egy török géppel zártam a napot. A Pegazus vadonatúj A-320 Neo-ja Isztambulból jött és oda is repült vissza. A gép karácsony előtt egy nappal repült el Hamburgból jelenlegi bázisára. Ezen a gépen is ugyanolyan érzésem volt, mint letten: új, nagyon új. A járat kezelése nem okozott különösebb nehézséget, minden tevékenység rendben ment a gép körül, s csupán a slot miatt késtünk vele egy kicsit. A török személyzetekkel is szeretek dolgozni, mert együttműködőek és kedvesek. Gond csak akkor van velük, amikor váratlan helyzet adódik, mert nehezebben vállalják fel egy-egy döntés felelősségét, mint az legtöbb európai légitársaság személyzetének a tagjai.
