Élet a Havas után, avagy munka a Mobility Service-nél
A Havas bezárását követően főállásban részmunkaidőben az AHS nevű cégnél helyezkedtem el. A munkám ugyanaz volt mint a Havasnál annyi különbséggel, hogy jóval kevesebb fizetésért kell dolgozni. A jóval kevesebb az itteni minimálbért jelenti, ami a bajor megélhetési költségekhez éppen csak elég. Az AHS jó társaság, s úgy éreztem, hogy hamar befogadtak. Szerettem a munkámat és kollégáimat is, de az alacsony fizetés miatt más munka után -is- kellett néznem.
Ekkor jött be a képbe a Mobility Service.
Az Aicher Ambulance München Mobility Service szolgáltatása végzi itt a müncheni repülőtéren a mozgásukban korlátozott emberek mozgatását, szállítását. Ez a szolgáltatás az Európai Unió valamennyi repülőterén ingyenes. A szolgáltatás igénybevételének igényét az utasoknak a repülőjegy foglalásakor kell jelezni. Minden egyes utas, aki repülővel jön, vagy innen megy valahová a repülőtéri illetékben 99 centet fizet. Tavaly 41 millió utas fordult meg itt, s így viszonylag könnyen kiszámolható, hogy mennyi összegből kellett a szolgáltatást fenntartani.
A reptéri Mobilitynek kb. kétszáz alkalmazottja van, akik a reptér teljes nyitvatartási idejében végzik a mozgáskorlátozottak szállítását. Súlyosságát tekintve három fő kategóriája van a mozgáskorlátozottaknak:
- járni nehezen tudók
- lépcsőn közlekedni nem tudók,
- járóképtelenek.
A mozgáskorlátozottak szállítása kerekesszékekkel, kisbuszokkal és emelőkocsikkal történik. A fenti felsorolásnak megfelelően az IATA előírásait figyelembe véve három kerekesszék kategória van:
- WCHR Wheel Chair Ramp,
- WCHS Wheel Chair Stair,
- WCHC Wheel Chair Completely.
Nem mozgáskorlátozott, de segítségre szoruló és Mobility Service ellátási körébe tartozó utasok az IATA megjelölése szerint:
- DEAF -hallássérült,
- BLIND -látássérült,
- DPNA -értelmi fogyatékos
A Mobility Service napi munkájának túlnyomó részét a kerekesszékes utasok mozgatása teszi ki.
Az AHS rampásaként jelenkeztem a Mobilityhez és egy próbanapot követően fel is vettek teljes munkaidős állásra. A felvételnek annyi feltétele volt, hogy a német mellett beszéljek valamennyire angolul. Nyilván nem így képzeltem a jövőmet, de az élet így hozta. Hobbiként mellékállásban megtartottam a rampát, mert azaz igazi szerelem. A rampán minden nap boldogság.
Később eldől, hogy melyik munkát milyen arányban fogom majd tovább végezni.
Az első mobilitys hónapom tanfolyammal telt, s hamar rájöttem, hogy ez nem könnyű munka, s nap mint látom az élet árnyákos oldalát. Olyan emberekkel dolgozok, akik valamilyen oknál fogva nehezebben tudnak közlekedni más társaiknál. Legnehezebb dolgunk a teljesen mozgásképtelen utasokkal van. Egy repülőgépre fel- vagy onnan lejuttatni némelyiküket embert próbáló, nehéz feladat. Erre a van egy speciális, igen keskeny un. kabin tolószék, amelyre fel kell tenni utast, majd bevinni a gépbe, s ott pedig átrakni az ülésébe. Kiszálláskor ugyanez csak fordítva.
A csak kisebb mértékben mozgáskorlátozott utasoknak van egy olyan köre, amelyik tisztában van azzal, hogy ez egy ingyenes szolgáltatás, s csak azért veszi igénybe, mert pl. nem tud tájékozódni a repülőtéren. Ilyen utasok szép számmal akadnak, aminek van jó és rossz oldala egyaránt. Megpróbálom élvezni ezt a fajta munkát, de őszintén bevallom, hogy ez nem mindig sikerül. Nagyon sok és különleges emberrel találkozok naponta, s az a néhány perc, amit ezekkel az emberekkel töltök sokszor élményszámba megy. Persze nem mindig, mert találkoztam már olyan -ok nélkül- agresszív tengerentúli utassal, akit legszívesebben otthagytam volna gép fedélzetén, de szerencsére ennek az ellenkezőjére is bőven akad példa.
Későbbi posztjaimban beszámolok majd egy-egy érdekesebb esetről, utasról.
