A Müncheni repülőtér világa

Negyedszázados repülőtér

1992. május 16-án este bezárt a régi repülőtér a München melletti Riemben, s egyetlen(!) éjszaka alatt minden földi kiszolgáló eszközt és berendezést átköltöztettek a Freising mellett megépült és a néhai bajor miniszterelnökről elnevezett Franz Josef Strauß Repülőtérre. A reptér ICAO és IATA kódjai nem változtak meg (EDDM, MUC), azon kívül viszont minden. A régi, riemi reptér az utolsó előtti teljes évében 11,5 millió utast szolgált ki, s az azt felváltó új müncheni repülőtér már az első, nem teljes üzemévében 12 milliónál is többet. 2016-ban az első év három és fél szeresét, 42 millió utast fogadott/indított. A riemi repülőtér helyén ma vásárváros áll, de néhány épületet eredetiben őriztek meg. Riem-nek saját honlapja is van,  melyből megismerhető a története és képeken láthatók azok a hírességek, akik a vendégei voltak.

A „nagy költözésről” remek filmek érhetők el a youtubeon:

Az elmúlt negyedszázad során egészen 2008-ig a Malév gépei menetrendszerűen repültek a magyar és a bajor főváros között. A repülőteret üzemeltető látványos ünnepséggel emlékezett meg az 1992-től napjainkig tartó időszakról, s valamennyi itt dolgozót egy huszonöt eurós étkezési zseton csomaggal ajándékozott meg. A program része volt két nyitott nap, melyre több tízezer vendég érkezett. A látványosságok között több ritka repülőgép szerepelt, s persze nekünk magyaroknak nagyot dobbant a szívünk, amikor május 19-én kora délután a repülőtér 26L pályán landolt Malév színekben a világ egyetlen Li-2-es repülőgépe, a Goldtimer Alapítvány tulajdonában levő HA-LIX. A kis kétmotoros gép a leszállást követően gyönyörű napsütésben gurult be az egyes terminál 174-es állóhelyére. Később a kiállítás miatt saját erejéből ment át a 144-es pozícióra. A mindig kedves és segítőkész magyar személyzet nagy népszerűségnek örvendett a látogatók körében. Ismét jó volt egy pár napig magyarnak lenni itt Münchenben. Szerencsémre láthattam a gép felszállását is, amikor a 08R pályáról egy jobb fordulót követően vette kelet felé az irányt, hogy két és fél órával később a budaörsi repülőtéren szállhasson le. A 66 éves Li-2-es egyébként nem a legidősebb gépként szerepelt a nyitott napon. Egy 1946-ban épült PBY Catalina öt évvel volt nála korosabb. Az idős gépek, különösen a „mi likettesünk” egészen különleges látványt nyújtott a repülőtér aktív részén álló, forgalomban lévő Airbusok, Boeingek és Embraerek előtt….   

Az élet írta nap

Hosszú idő után végre egy délutános műszakban dolgozhattam, s így nem kellett korán kelnem. Gyönyörű napos, de szeles idő fogadott a reptéren, s az autóm külső hőmérője 18 °C-t mutatott. Bemelegítésként egy Pegazus géppel kezdtem, mely Isztambulból jött negyven perces késéssel. A légitársaság előre küldött egy e-mailt, melyben kérte, hogy a lehető leggyorsabban fordítsuk meg a gépet. Látva, hogy tíz(!) kerekesszékes utasunk lesz, nehéz feladatnak tűnt a kérés teljesítése, de végül a fordulóidőt tartva indítottuk el a járatot.

Nagy örömömre ma is volt egy hosszú távú Condor gépem, mely Cancunba ment. Sok utas és csomag, s még egy kutya is volt a fedélzeten. Utóbbi egy ketrecbe zárva a csomagtérben utazott. Ilyen hosszú légi járatokon nem vagyok híve az állatok utaztatásának, mert embertelennek tartom. Az idős Boeing 767-300-ast időben tudtuk útjára bocsájtani.

Ritka együttállás. Két KLM Boeing 737-700 egymás mellett Münchenben.

A következő gép eddigi gyakorlatom egyik legnehezebb járata volt. A Transavia gépe Eindhovenből érkezett és Amszterdamba indult volna vissza. Amszterdamban ma rendkívül erős szél volt, s emiatt a reptér kapacitása jelentősen lecsökkent, aminek az lett a következménye, hogy minden Schipholra induló járat több órás slotot kapott. Az én járatom indulása is terv szerint két órát csúszott. A gép külső állóhelyen állt. Az nagyon kedves holland személyzet reménykedve egy korább indulási lehetőségben nem késleltette az utasok beszállítását. Az utasok rendben be is szálltak a gépbe és kezdődött a várakozás. A szokatlanul nagy meleg miatt szükség lett volna a gép légkondicionáló rendszerének beindítására, de a fedélzeti segédhajtómű meghibásodása miatt erre nem volt lehetőség. Az idő közben lassan telt, s a gépen egyre melegebb lett. A pilóták kérték, hogy hozzunk külső légkondicionáló rendszert, de a reptéri cég az erős szélre hivatkozva ezt visszautasította –tegyük hozzá, hogy joggal. A helyzet egyre melegebb lett, s néhány utas egyre rosszabbul érezte magát. Közben újabb rossz hír jött a holland fővárosból: a Flybe Dash-8-as gépének leszállás közben becsuklott a jobb oldali főfutója, ezért Schiphol forgalma még inkább korlátozódott, ami a Transavia járatnál még egy óra slotot jelentett. A gépen levegőtlen meleg volt. Szerencsére az egyik reptéri cég ügyeletese látta, hogy „helyzet” van, s a segítségével egy másik cégtől jött a géphez egy nagy tömegű légkondicionáló gép, s azzal el tudták kezdeni a belső levegő hűtését. Végül három és fél órás késéssel szállt fel a gép. Ennek a gépnek Amszterdamból este még vissza kellett volna jönnie Münchenbe, majd onnan ismét Eindhovenbe, de az időjárás miatt ez lehetetlen volt, s a holland légitársaság egy másik géppel vitte el az utasok Eindhovenbe.

Szél forgatta gázturbina

Délután érkezett, késő este tudott csak elindulni.

Maradva a Transaviánál, egy berlini géppel folytattam. Sok utas, remek pilóták és az egyik legkedvesebb purser, aki mellékállásban az én cégemnél dolgozik. Könnyen szót értettünk, s rendben is volt a járat.

A Flybe ma szerepelt a híradásokban, de szerencsére az én Flybem nem. Rendben, jó korán érkezett a dél-angliai kikötővárosból Münchenbe, s pontosan indult vissza. A pilóták mesélték, hogy 125 csomós hátszélben jöttek, ami az ide utat jelentősen gyorsította, a hazaútjuk viszont jóval tovább tart majd…

Ez a Flybe rendben volt. Szeretem ezt kis céget, s jó velük dolgozni.

Nosztalgia

Van egy olyan szokásom, hogy gyakran utána nézek a gépek lajstromjelének.Néhány légitársaságnak szinte az egész flottája már a fejemben van, s ha egy géppel repültem valaha, arra még inkább emlékszem. Szerencsére van egy remek oldal –www.airfleets.net-, ahol hamar meg lehet ismerni egy-egy gép történetét. Ma is erre az oldalra kattintottam, amikor megláttam a mai műsoromat.

A kora reggeli gép a szokásos Transavia Schönefeld volt nem túl sok utassal, nagyon kevés feladott csomaggal és nagyon kedves crewval. Feledtették velem a tegnapelőtti apró kellemetlenséget.

A mai Air Baltic gépcserés járat volt. Eredetileg CS300 volt a járatra tervezve és az utasok is arra csekkoltak be, de a légitársaság gépet cserélt, s egy öreg, nagyon lepukkant B733-as jött. Itt-ott a festék tartotta össze a gépet, de ennek ellenére volt fílingje. Egyébként szeretem az idősebb repülőket, mert jó nézelődni rajtuk. A járattal gyorsan végeztünk, s időben indult el.

Lett után ma is ír. Ugyanaz a rögbis gép jött Dublinból, mint két nappal korábban. Amikor kinyílt a gép ajtaja, majdnem elnevettem magam. Mintha maga Mr. Bean nyitott volna ajtót, a purser annyira hasonlított rá. Egyébként nagyon kedves ember volt, s jól ment vele a közös munka. Gyorsak és eredményesek voltunk, így korábban szállhatott fel az Airbus Dublin felé…

Ma sem maradtam Condor nélkül, egy A-320-as ment telt házzal Gran Canariára. Egy apróbb, már kijavított technikai hiba késedelmes dokumentálása okán kis késést összeszedve tudtuk a járatot melegebb égtáj felé indítani

A következő gép igaz különlegesség volt, s nagyon boldog voltam, hogy én dolgozhattam vele. Reggel az irodánkban láttam, hogy egy francia charter gép jön Párizsból, s oda is megy majd vissza utasok nélkül. A típust és a lajstromot látva mentem fel az airfleet.net-re, s nem akartam hinni a szememnek. Az F-GZTA jelű gép első üzemeltetője az EasyJet volt, másodikként pedig a SkyEurope Hungary használta HA-LKV lajstrommal. Ekkor jött a startkönyvem, s abból pedig kiderült, hogy 2006-ban ezzel a géppel repültem Amszterdamba… Később az Europe Airpost lett a gép üzemeltetője már a mostani lajstrommal és átalakították cargo géppé. Két éve használja a gépet az ASL Airlines France, most éppen utasszállítóvá visszaalakítva. Ebből gépen belülről annyit lehet érzékelni, hogy az utas ülések egy kicsit magasabban vannak, mert a padozatuk alatt megvan a görgősor is. A személyzet egyébként nagyon készséges volt velem, s megengedte, hogy fényképezzek. Sajnos ma csak a tabletem volt válam, ami miatt gyengébb minőségű képeket tudtam csak készíteni.  

2006. február 2. Ferihegy 1 5P606-os járat Budapest-Amszterdam HA-LKV

HA-LKV Beszállás. A gép beépített lépcsőin az EasyJet színei és feliratai...

Az ASL Airlines France gépe Münchenben. Egykor G-EZYI, később HA-LKN, most F-GZTA

A cargová alakítás nyomai a gép oldalán.

Idős gép ízléses utastérrel.

Sárga-fehér-szürke-kék

Push back után, gurulásra készen.

Végül egy kis film a SkyEurope Hungary Amszterdam-Budapest útról. A gép lajstromjele HA-LKR. Egyébként ez a gép is aktív még, a Jet2 flottájában repül:

Az Air Baltic Cseries 300-as gépe

Az Air Baltic naponta két járatott üzemeltet Riga és München között. A lett légitársaság Boeing B-737-300-as, B-737-500 és De Havilland Canada DHC-8-402Q gépekkel jön ide Münchenbe. A Boeing Classicok már elég idősek, a legfiatalabb 17, a legidősebb 24 éves, s megérettek a cserére. A lettek a Bombardier legújabb típusának a CSseries 300-asnak szavaztak bizalmat, s ezzel váltják le a Boeingeket. A megrendelt húsz újgenerációs gépből eddig kettő állt szolgálatba. Szerencsémre itt Münchenben az én cégem szolgálja ki az Air Baltic gépeit, s néhány hete már dolgozhattam is az alig pár hónapos CS300-asokon. Az egyelőre két gépes CS300-as flotta márciusban bővül majd tovább a harmadik gép megérkezésével.

Kívül-belül csodaszép a gép. A tágas pilótafülke leginkább a Dreamlinerére emlékeztet, s nem is alaptalanul. A gép avionikája sokban hasonlít Boeing széles törzsűjére. Az 145 üléses utastérben egy sorban öt ülés található 2+3 elrendezésben. A fedélzetre lépve ugyanaz az érzése az embernek, mint amikor egy új autóba ül: új szaga van, minden tiszta még, szinte érintetlen. A személyzet nagyon készséges volt, amikor fényképeket készítettem a gépről, s a pilóták úgy állítottak be néhány képernyőt a „szentélyben”, hogy azokról érdekes képeket készíthessek.

A CS300 kiszolgálása egyszerű, nem ad többletmunkát a többi típushoz képest. Push back során a pilóták iktatják ki az orrfutó kormányzását, ezért nincs szükség PIN-re, vagy gombnak az átállítására.  

Szokatlan még a típus rövidítése

Érkezőben

PW1521G hajtómű

A gép pilótafülkéje

Útvonal és időjárás

Müncheni reptér térképe

Sidestick

Utastér: Tágas és világos

Három Kanári-, egy Karib-sziget és NEO a végén

Ma reggel fél ötkor, a munkába való indulás előtt hatalmas köd és csúszós utak fogadtak, s jeget is kellett kaparnom az autómról.  Szép vasárnapi kilátások. A reptéren sem volt jobb a helyzet, síkos beton, tejköd és deres gépek.  Az első –Transavia- járatom Fuerteventurára ment. A külső állóhelyen pihenő Boeinget már korábban befűtötték a Lufthansa Technik szerelői, így volt hol melegedni a személyzetre várva. A crew korán jött, s magyar purser barátom egy meleg kávéval segített a túlélésben. Ilyen időben nehéz szabadban dolgozni, de azért van hangulata. Sejtelmes a reptér ilyenkor. A gurulóutak fényei alig látszanak, s egy-egy gépről csak akkor tudjuk meg, hogy mozgásban van, amikor a hangját halljuk. A rakodással és az utasok beszállításával is nagyon gyorsan végeztünk, de a gép indulását a hideg, nedves időjárás késleltette. Slot miatt tizenöt percet késett a gép…

Ez a látvány fogadta azt az utast, aki hajnalban Fuerteventuára ment

Egy szigettel arrébb, Gran Canariára ment a következő –szintén Boeing gép- a Sunexpress színeiben. A személyzet valamennyi tagja hölgyekből állt –a kapitány kivételével. Sok és fegyelmezett utas + jó rakodók = pontos indulás. A nehéz időjárás ellenére tartani tudtuk a menetrendet. Ha már a hölgyek ennyire dolgoznak, akkor nem feledkezhetünk el a push back vezetőjéről, aki szintén egy kedves kolléganő volt…

Hölgyek vezető ülésben: az első tiszt és push back vezetője is hölgy

Terven felül akadt ma egy hosszú távú karibi járatom is, amit nem bántam, mert szeretem a nagy gépeket is. A német lajstromjelű Boeing 767-300-ast egy éve még cirill betűk „díszítették”, most a Condor fehér – barna – narancs színeiben pompázik. Ha mesélni tudna, sok érdekes története lehetne. A járat személyzete összeszokott német pilótákból és utaskísérőkből állt, akikkel jól esett a közös munka. Amikor felmentem a gatehez megbeszélni a legfontosabb dolgokat, nagyon színes kis társaság állt össze. Öten voltunk, s közülünk csak egy volt német. Egy brazil, egy grúz és egy ukrán kolléganővel segítettük az utasok beszállítását. A „boarding” végén két utas hiányzott még, természetesen csomagokkal. Ilyenkor csak reménykedni tudunk, hogy előbb-utóbb megérkeznek, mert ha nem, akkor jön a csomagkeresés, ami akár negyven perces késést is jelenthet. Szerencsénkre egy idős házaspár személyében viszonylag időben érkezett meg a hiányzó két légi utasunk. Az utashíd előtt lévő újságos polc előtt mondtam a nénikének és a bácsinak, hogy vigyenek magukkal újságot, mert hosszú lesz az út. A bácsi el is kezdett keresgélni, de a nénike mondta, hogy nem kell, van náluk útra való olvasmány. Aztán szépen leballagtak a géphez, s a gép ajtaja előtt –még az utashídban- állt egy kis hulladékgyűjtő edény, melynek a fedelén egy színes magazin feküdt. A bácsi gyorsan magához vette a magazint és úgy lépett a gép fedélzetére. Aranyosak voltak így együtt. A gép végül pontosan indult el…

A mai harmadik Kanári-szigetre induló járatom egy Condor Airbus A-320-as gép volt, mely Teneriffére szállított utasokat. Erről a helyről mindig a negyven évvel ezelőtti szörnyű katasztrófa jut eszembe. A mihez tartás végett nem baj, ha tudja az ember, hogy a légiközlekedés veszélyes üzem és felelősségteljes munkát kíván. A járat előkészítésének idejére már gyönyörű, napos idő lett a reptéren, s jó érzés volt a betonon dolgozni. Gates kollégáim nagyon korán kezdték az utasok beszállítását, s a termináltól messze eső külső állóhely ellenére is negyedórával indulás előtt már mindenki a fedélzeten volt, így korábban tudott felszállni a gép.

Három Condor -A-320, B-767-300, B-757-300 egymás mellett. Az Airbus ment Teneriffére

Végül a tegnapihoz hasonlóan a mai napot is egy török Pegazus géppel zártam. Minden ugyanaz volt, mint tegnap: a járatszám és az úti cél is. A gép különbözött, de csak egy kicsit. Tegnap A-320 CEO, ma A-320 NEO teljesítette a járatot. Sok nehézség nem volt vele, csak szokásos „törökutasokmindigkésvejönnek”. Kis késéssel, de rendben tudtuk elindítani a gyönyörű, vadonatúj kis Airbust…   

A Pegazus A-320 Neo-ja.

Az A-320 Neo hajtóműve.

Két holland, egy német és két török

Némi túlzással ma is a szokásos programomat csináltam végig. Kora reggel Faroval kezdtem. A fehér-zöld gép személyzetének minden tagja ismerős volt, köztük egy magyar utaskísérővel. Sok utas, sok csomag és pontos indulás, semmi nehézség sem akadt a járattal.

Hajnali Transavia járat (B-737-700) Portugáliába. Időben indult.

A napi Condorom ezúttal egy A-320-as volt, amelyik Fuerteventurára ment telt házzal. Fiatal pilóták, és precíz utaskísérők. Nagyon korán végeztünk a járat előkészítésével. Már a push back is felemelte a gép orrfutóját, s csak a torony engedélyére vártunk, hogy kezdhessük a gép kitolását, amikor a pilóták szóltak: slotos a járatunk, s minimum negyedórát kell várnunk. Szerencsére csak tíz percet kellett várakoznunk, így pontosan tolhattuk ki a gépet a gurulóútra.

DE után HV. A Transavia gépe Berlinből jött és a dán fővárosba ment tovább személyzetcsere nélkül. Mivel közel húsz perccel korábban érkezett meg a bejövő járat, volt időnk egy kis beszélgetésre a személyzet tagjaival. Érdekesség, hogy a négy utaskísérőből hárman korábban a legnagyobb európai fapadosnál dolgoztak, s meséltek is nem túl pozitív élményeikről. A beszélgetés után már jöttek is az utasok, s végül a tervezettnél tizenkét perccel korábban szállhatott fel a gép Koppenhága felé.

A koppenhágai gép. Fiatal B-737-800, kedves személyzettel

Ma két „törököt is fogtam”. A Freebird A-320-asa Antalyából érkezett. Mivel külső állóhelyre jött a gép, a beszállítást az ilyenkor szokásos módon indulás előtt negyven perccel szerettem volna elkezdeni, de a beszállító kapuhoz késve tudott csak megérkezni gates kolléganőm. Amikor az első utas a fedélzetre lépett, nem gondoltam volna, hogy pontosan fog elindulni a gép, de végül szerencsére minden összeállt, így nem kellett késési kód keresésével bajlódnunk…

Freebird A-320 Antalyába. Nehezen indult a beszállítás, de végül pontosan indult a járat.

Végül még egy török gép, de ezzel már nem volt szerencsém. Az általam barátságos személyzetei miatt nagyon kedvelt Pegazus Airbusa Isztambul második repülőteréről jött Münchenbe. Minden tevékenységet időben el tudtunk kezdeni. Az összes szolgálat remekül dolgozott, de négy utas miatt nem tudtunk időben elkészülni. Ez a négy utas jelentős késéssel szállt fel az őket a géphez kihozó buszra, s mire a gép fedélzetére értek, már késésbe kerültünk. Amikor pedig kezdtük volna a gép kitolását, a pilóták szóltak, egy órás slotot kaptunk a fogadó repülőtértől…

Napközben, az egy-egy járat közötti kisebb szünetekben ma is akadtak olyan gépek, amik ritkán jönnek ide Münchenbe. Csak ámultam és bámultam, s olykor fotóztam. Néhány érdekesebb gép képeken:

Kirgizisztán Tu-154M kormánygépe. Nem gondoltam, hogy valaha láthatok még aktív gépet ebből a típusból

A Luftwaffe Bombarider Global 5000-es gépének egyik wingletje a müncheni toronnyal

Törökország A-330-200-asa útban a 26R pálya felé

Orbest Airlines A-330-300. A Condornak repül wetlease-ben

Boeing nap extrákkal

Kora reggel éppen indultam volna az első gépemhez, amikor megcsörrent az irodánkban a telefon. Az OPS-os kollégám mondta, hogy a Transaviától jött a hívás. Abban a pillanatban tudtam, hogy a gépem pontosan fog indulni. A fehér-zöld fapados magyar kapitánya volt a hívó fél. Ő az egyetlen, aki előre szokott nekünk szólni, ha valamilyen kérése van. Negyedórával később már a betonon találkoztunk szakadó esőben.  Egy perc alatt mindent megbeszéltünk, s kicsivel később jöttek az utasok is. A Tel Avivba induló géppel gyorsan elkészültünk, s pontosan indult el. Ismét jó volt együtt dolgozni!

Hajnali csillogás

"Push back procedure complited, set your parking breaks!"... Jó utat Kapitány!

Transavia után is Transavia, de nem holland, hanem francia. A párizsi Orly repülőtérről érkező Boeing 737-800-as gépen kedves, barátságos pilótákkal találkoztam. Olyan gyorsan dolgoztunk, amilyen gyorsan, csak tudtunk. Az Air Franceszal szemben, a Transavia személyzete partner volt a minél hamarabbi indulásban. A tervezett indulási idő előtt tíz perccel el is készültünk minden munkával, de a slot közbeszólt, így kis késéssel szállhatott fel a járat. A gépet kitoló push backes kollégának elromlott a headsetje, ezért „műsoron kívül” én segítettem a műveletben. Nem bántam meg, mert a p/b közben érdekes volt a mögöttünk lévő gépek látványa.

Transavia Boeing francia lajstrommal

Ismét Boeing, de most 757-es. Condor gép egy Kanári-szigetre. Nem volt telt ház, de több kerekes székes utas is akadt. Tulajdonképpen egyszerű járat volt, s élveztem az egyik legszebb utasszállító gép látványát. Apróbb késéssel tudtuk útjára bocsájtani.

Hosszú és szép. Condor Boeing 757-300

A mai utolsó Transaviám Sevillába ment. Külső állóhely, ismerős személyzet, gyors beszállítás. Az utolsó két utas nagyon későn érkezett meg a beszállító kapuhoz, ezért kis reptéri autómmal vittem ki őket a géphez. Mondanom sem kell, hogy spanyolok voltak. Szerencsére tartani tudtuk a menetrendet.

A nap végén még egy Condor, ráadásul nagy gép és nagyon messze, az egyik dominikai repülőtérre. A gép kapitányával most találkoztam először, s természetesen bemutatkoztunk egymásnak. A nevemet hallva kérdezte, hogy honnan jöttem, s a válaszom után azt mondta: Jó napot kívánok! –úgy németesen. Nagyon jól esett a gesztusa. A sok utas és csomag ellenére viszonylag gyorsan végeztünk-volna. Az utolsó két utas sok-sok hívást követően sem akart megérkezni. Természetesen a csomagjaik a legbelső konténerben voltak, s a megkeresésük legalább félórát vett volna igénybe, így a személyzettel egyetértésben inkább vártunk és vártunk. Mint utóbb kiderült, szerencsénkre. Pár perccel a tervezett indulási idő előtt meg is érkezett egy idős német házaspár, s már zárhattuk is az ajtókat, s pontosan tudott elindulni a gyönyörű Boeing 767-300-as.

A mai műszakom végeztével kicsit tovább maradtam a reptéren, s nem bántam meg, mert volt miért. Ezekben a napokban rendezik meg Münchenben a szokásos kétévenkénti biztonsági konferenciát számos ország vezető politikusával. Az államférfiakat pedig kormánygépek hozzák, s nem is akármilyenek. Igazából két gép érdekelt igazán: az orosz külügyminiszterrel a fedélzetén leszálló Il-96-os és a kirgizisztáni vezetőket szállító Tu-154-es. Első nagygépes utam az utóbbi típushoz kötődik. 1980-ban a Malév Tu-154-esével repültem Budapestről Drezdába… Sajnos mára ezek a gépek igazi kuriózumokká váltak, s már csak nagyon ritkán láthatók a világ repülőterein.   

Rossiya Il-96

Kirgizisztán Tu-154M

Azeri A-319

Észak, délkelet, északkelet, nyugat

Ma reggel, mint mostanában oly gyakran a holland fapados berlini járatával indult a napom. Külső állóhely, hideg idő, sok utas. Ennek ellenére élveztem e járat indításának minden egyes percét. Ismerős pilóták és utaskísérők, s remek rakodók. A személyzettel együtt szomorkodtunk egy kicsit az őszi zárás miatt, de ettől függetlenül tettünk a dolgunkat. Mire a személyzet előkészítette a Boeingot az utasok fogadására, már meg is érkezett az első utasokkal teli busz a gép lépcsőjéhez. Az utasok beszálltak, majd megjött a második busz is, s már csak némi papírmunka maradt. Lassan a push back is a gép elé állt, s pirkadatkor már tolta is ki a gépet a gurulóútra, hogy elindulhasson a huszonhatos jobb pálya felé…

Kora hajnal. Mínusz négy fok a betonon és dér a gépen

Indulás pirkadatkor. Ilyenkor -is- fantasztikus hangulata van a reptérnek

Holland fapados után német charter. Friss napkeltében kezdtük el a munkát a Sunexpress Egyiptomba induló járatával. Amikor a személyzet megérkezett a géphez, addigra már majdnem készen volt a tankolás, s a csomagok nagyobbik része is a Boeing rakterében volt. Pár szó a kapitánnyal és a purserrel a legfontosabb adatokról, s már jöttek is az utasok autóbuszai. Mivel nem haladok a korral, nekem mindig furcsa látványt nyújtanak a buszból ki- és a gépre felszálló, szabadságra induló utasok szelfis mutatványai. Amíg nem jött divatba az önfényképezés, addig az ember megkért valakit, hogy készítsen egy képet róla az éppen aktuális háttérrel, s a dolog ezzel el is volt intézve. Én is így tettem annak idején, s mindig találtam olyan járó-kelőt, aki segítségemre volt.  Az induló szelfik a telefon memóriakártyáján, az utasok, a személyzet és persze a csomagok is a fedélzeten. Még néhány várakozással teli perc és már az induló hajtóművek zaját hallani a betonon. Lassan felszáll ez a gép is.

Sunexpress. Tankolás és takodás már elkezdődött, hamarosan érkezik a személyzet is.

Délkelet után északkelet. Mostanában gyakran dolgozok a lettekkel, akiket nagyon szeretek, mert kedves, szimpatikus nép, s velük is jó együtt dolgozni. Ma is az új Bombarider CS300-asukkal jöttek Münchenbe, s persze ismét gyönyörködtem a még mindig új szagú gépben. A gatetől egy aranyos török kolléganőm szállította be az utasokat. Ő purser is a fehér-zöld fapadosnál, s ennek okán szabad perceinkben volt miről beszélgetnünk. A check-in és a gate is nehéz munka, s csak a legnagyobb elismeréssel beszélhetek azokról a hölgyekről és urakról, akik nap mint nap intézik az utasok felvételét és beszállítását. A járattal nem volt sok dolgunk, apró késéssel tudtuk elindítani.

A mai utolsó járatom egy zöld-fehér Airbus A-321-es volt. A gép az ír fővárosból érkezett és oda is ment vissza. Az Aer Lingus személyzete laza, kedves és jó hallani a szép angoljukat. Ez társaság is azok közé tartozik, amelyik nem a hibák keresésével van elfoglalva rövid itt tartózkodása során, hanem mindig azt nézi, hogy miként indulhatnának el minél hamarabb, s nagyon hálás, ha látja ebbéli igyekezetünket. Két gates, több rakodó és egy tankeres kollégám is jó partner volt a gyors „turnaround”-hoz, s gyorsan el is tudtuk indítani a járatot.

Az Aer Lingus általában A-320-as géppel jön, ma A-321-es érkezett Dublinból. Szép, hosszú, zöld-fehér

Mai műszakom végeztével kivételesen nem haza, hanem a déli pálya melletti kerítéshez indultam, mert néhány lelkes és kiváló magyar fotós barátom ott élt hobbijának: Fényképezték az érkező és induló gépeket. Jó volt velük beszélgetni, s együtt figyelni a forgalmat: a Qatar földet érő A-350-esét, az Etihad leszálló A-340-600-asát, vagy éppen az Air Malta induló retró festésű A-320-asát. A mai gyönyörű, napfényes idő több tucat spottert vonzott a reptér környékére, s különleges látványt nyújtott, ahogy éltek kedvenc időtöltésüknek.

Könnycseppek egy fehér-zöld csapatért

Gyerekkoromban lila-fehér szurkolóként még láttam Dunaújvárosban Törőt táncolni, majd évekkel később Kercsó Árpád idején a piros-fehér színekért dobogott a szívem. Nem gondoltam, hogy valaha is egy kiváló fehér-zöld csapat miatt ejtek majd könnycseppeket.

Tegnap este éppen a facebookon böngésztem, amikor egyik ismerősöm –aki utaskísérő a Transaviánál- posztolt egy cikket az idővonalán. A cikk sokkolt, mert az arról szólt, hogy másfél után az idei nyári menetrendet követően bezárja müncheni bázisát a holland fapados légitársaság. Váratlanul ért a hír, s egyáltalán nem számítottam rá, mint később kiderült a cégnél dolgozó barátaim és ismerőseim sem. Az a társaság, amelyikkel nap, mint nap találkoztam, beszélgettem, kávéztam, s együtt dolgoztam, egyszer csak el fog menni innen. Olyan valószínűtlennek, hihetetlennek tűnt a dolog. Miért pont ők, amikor velük a legjobb dolgozni, s miért pont ők, amikor ők a legkedvesebbek és mindig kaptunk tőlük jó szót, biztatást, köszönetet? Annyira, de annyira fáj! Amikor egy-egy műszak elején láttam a napi „műsoromat” és HV járatszámot is találtam benne, akkor tudtam, hogy aznap legalább egy jó gépem biztosan lesz. Talán túl jó volt, hogy ők is velünk dolgoztak itt! Persze tudom, hogy a pénz nagy úr és hatalmas a verseny a légitársaságok között, de mégis… És a magyarok, akik ennél a cégnél dolgoztak: a kapitány, akivel minden egyes járat külön élmény volt, a purserek, akikkel félszavakból is értettük egymást. És természetesen a többi személyzet: különböző nemzetek lányai, fiai, akikkel egy közös célért dolgoztunk. Holland, lengyel, német, szlovák és török kollégák, akikkel könnyen megtaláltuk a közös hangot. Elmondhatatlanul fognak majd hiányozni!

Boeing 737-700 Mallorcáról jött, Berlinbe ment. Kár, hogy ősztől nem lesz itt!

Ma, amikor beértem a reptérre, összefutottam a Transavia egyik müncheni vezetőjével. Egymásra néztünk és mondanunk sem kellett mit gondolunk, ugyanazon járt az eszünk. Ahogy elmondta, ők sem tudtak a várható döntésről, s nagyon meglepte az egész társaságot. Később, a közvetlen munkatársaimmal találkozva természetesen téma volt a fehér-zöldek távozása és kivétel nélkül, mindenki nagyon sajnálja őket. Mindenkinek az volt az első kérdése, hogy vajon miért. A választ persze nem tudjuk, legfeljebb találgatni tudunk. Lehet, hogy megijedtek a Lufthansa fapadosának, az Eurowingsnek a müncheni megjelenésétől, mely nagyjából ugyanazokra a célállomásokra kínál majd olcsó jegyeket, ahova ők repülnek, s emiatt nem vállalták a versenyt. Nem tudjuk, csak találgatunk és szomorkodunk…

Az élet nem állt meg és szép napos időben egy Pegazus géppel kezdtem mai munkámat. Az Airbus 320-as Isztambulból jött és oda is ment vissza. Nem volt túl egyszerű járat, mert két koporsó is volt a rakterében, s az utasok közül az utolsó kettőnek fizetnie kellett a túl sok csomagja miatt. Sokáig nem tudtuk értésükre adni, hogy mi a teendőjük, mert nem beszéltek sem németül, sem angolul. Egy másik török utas volt a segítségünkre, aki alkalmi tolmácsunkká szegődött. Végül happy end és időben indult el a gép. A török személyzettel ma is élmény volt a közös munka. Kedvesek és jóindulatúak voltak.

Török Airbus után angol Embraer. Cardiffból jött a brit fapados Flybe gépe kis késéssel. Viszonylag gyorsan megfordítottuk és fehér-kék kéthajtóművest, s a pilóták elégedetten köszöntek el tőlünk.

A nap végén egy Transavia gép. Mallorcáról jött és Berlinbe ment tovább. Amikor érkezés után kinyílt a gép ajtaja, a purserrel azonnal a tegnap este történtekről kezdtünk beszélgetni. A személyzet valamennyi tagjának az arcán látszott a szomorúság, s ez teljesen érthető is volt. Remek gates és rakodó kollégáimnak köszönhetően hét perccel korábban tudott a gép elindulni a német főváros felé…   

Átlagos, de érdekes nap

A hajnal négy órai kelés mindig nehezemre esik, de az éppen ébredező reptér hangulata kárpótol a nehézségekért. Az első induló gépem személyzetét szokásom szerint ma is a biztonsági ellenőrző kapunál vártam. Ilyenkor több ismerős személyzettel is összefutok, s ha csak pár szó erejéig is, de tudunk beszélgetni. Ma egy igen kedves transaviás személyzet ment a reggeli járattal Valenciába. A gép másodpilótája –ismervén származási helyemet- megjegyezte, hogy pár nappal ezelőtt átrepült a befagyott Balaton felett, s igen szépnek látta. Erre mondtam neki, hogy a Balaton az egyik legkedvesebb hely a számomra, mert a szüleim oda valósiak, s gyerekkorom minden nyarát ott töltöttem. Egyébként nem is emlékszem rá hogy utoljára mikor láttam személyesen a magyar tenger jegét. A nagyobbik fiam még egészen kicsi volt, amikor Alsóörsön és Füreden is jégre tudtam vele lépni. Régi szép idők…

1997. februárjában nekem is megadatott, hogy levegőből láthassam a befagyott Balatont -egy Swissair A-319-es gép ablakából.

Egy rövid repülés Alsóörs felett 1994. nyarán

Nosztalgia után „munka”. Mivel a tanker, a személyzet a gate és a rakodók is nagyon gyorsak voltak, indulás előtt tizenöt perccel már mindennel készen voltunk, s a push back is a gép elé állt. Tíz perccel később pedig már el is kezdődött a gép kitolása a gurulóútra…

Ma „műsoromban” egy Condor gép következett, melynek egy népszerű egyiptomi nyaralóhely volt a célállomása. A gép előkészítése során kiderült, hogy a célreptér egy kis időre bezárt, ezért félórás késéssel szállhat csak fel a gép. Emiatt nem is kapkodtunk az utasok beszállításával, s szépen lassan öregurasan dolgoztunk. A csomagok gyorsan a raktérbe kerültek, s az utasok is lassacskán elfoglalták helyüket a fedélzeten. A nagyon kedves, barátságos német személyzettel jó volt együtt dolgozni. Általános tapasztalatom a német személyzetekkel –legyenek azok pilóták vagy utaskísérők-, hogy –némely más légitársaság crew-jával szemben- nem a hibákat keresik a munkámban, hanem mindig azt nézik, miben tudnának segíteni és miként tud a gép biztonságosan és időben elindulni. Amikor végeztem ennek a járatnak a push backjével, a kapitány a headseten megjegyezte: „Good job!”. Ez visszajelzés a kapitánytól, hogy elégedett volt a munkámmal.

A késve induló Airbus után rohantam az időben Rigából érkező lett gépemhez. Egy kollégám fogadta a járatot és indítottam. A Bombardier új csodája, a CS300-as gép volt ma nálunk az Air Baltic színeiben. Olyan érzés volt belülről látni a gépet, mint amikor új autóba ül az ember: „Új szaga van.” A kapitány végtelenül kedves volt, és szívesen beszélt a gépről. A pilótafülkében hatalmas képernyők, mindkét oldalon egy-egy sidestick, stb. A tankolás befejezésére és az utasokra várva még beszélgettünk a repülés történetének néhány nagy alakjáról: Werner von Braunról, Szikorszkijról és az egyik bombázóját börtönben tervező Tupoljevről. Ők vajon mit szólnának a mai gépekhez? Aztán jöttek az utasok, s lassan –késés nélkül- elindult ez a járat is.

Még egy Condor gépem akadt ma, amelyik szintén Airbus volt, s egy Kanári-szigetre repült. Sok utas, sok csomag, kedves személyzet és apróbb késés a végén. Amikor toltuk ki a gépet, igen hideg szélben tettük azt. Nem volt kellemes. Már nagyon várom a tavaszt, mert szeretek kint dolgozni a betonon, de nem hidegben.      

Végül egy török géppel zártam a napot. A Pegazus vadonatúj A-320 Neo-ja Isztambulból jött és oda is repült vissza. A gép karácsony előtt egy nappal repült el Hamburgból jelenlegi bázisára. Ezen a gépen is ugyanolyan érzésem volt, mint letten: új, nagyon új. A járat kezelése nem okozott különösebb nehézséget, minden tevékenység rendben ment a gép körül, s csupán a slot miatt késtünk vele egy kicsit. A török személyzetekkel is szeretek dolgozni, mert együttműködőek és kedvesek. Gond csak akkor van velük, amikor váratlan helyzet adódik, mert nehezebben vállalják fel egy-egy döntés felelősségét, mint az legtöbb európai légitársaság személyzetének a tagjai.