Ha elveszett a csomag...
Örömmel teszem közzé egy nagyon kedves barátom írását, aki nap mint azon fáradozik, hogy az elveszett csomagok megtalálják gazdáikat:
Ha, már Lajos barátunk megengedte, hogy iderondítsak a blogjába, bemutatkoznék:
Győr Sándornak hívnak, és s Flughafen München-en dolgozom. A munkám eléggé különleges: a világ legkülönfélébb repülőterein elveszett- és megtalált csomagokat kézbesítek az utasoknak.
Aki gyakran utazik repülővel, biztosan találkozott már azzal a problémával, hogy a tranzitban a szalagon nem érkezett meg a csomagja. Először tanácstalanul áll, majd elkezdi keresni a Gäpeckermittlung-ot ahol megnyugtatják, hogy csak annyi történt, hogy az utazás valamelyik állomásán nem rakták be a kofferjét a repülőbe, de legyen nyugodt, nagyon rövid időn belül meg fogja kapni. Ez a rövid idő 3 hónap is lehet. Néhány napja, egy kedves afgán házaspár kapta meg a júliusban, Kabulban feladott, jogos tulajdonát.
Hogyan is van ez? Miért vész el egy bőrönd, vagy más érték a modern repülőtereken? Pedig nagyon gyakori problémáról van szó. Csak MUC-n évente átlagosan 160 ezer darab elveszett koffer fordul meg. Ez a szám a forgalom növekedésével nőni fog. Persze, ha összehasonlítjuk a müncheni repülőtér utasszámaival, ami 2012-ben több mint 37 milliót mutatott, már csak néhány ezrelékröl van szó. Ráadásul a 160 ezer legnagyobb része nem is itt vész el, köszönhetően a modern és rugalmas itteni rendszernek.
De akkor hol? Egyrészt az elveszés leggyakoribb oka az átszállás (Umsteigen). Ha nem közvetlen járattal (poit-to-point) repülünk, hanem valamiért, egy közbenső repülőteret iktattunk (iktattak valakik) közbe, nagyon könnyen megtörténhet a baj. A csomag nem érkezik meg az indulásig, a gépnek mennie kell, nem fognak ezért várni. (Itt, Münchenben többször is láttam már olyat, hogy a Schlepper már elkezdte kitolni a gurulóóútra a gépet, de a Kapitän úgy döntött, hogy még be lehet rakni egy későn érkezett Koffert, de ez csak akkor lehetséges, ha még nem jár a hajtómű.) A csomagfeladásnál persze a bőröndre tett "Hot Transfer" felirattal jelzik a következő repülőtereknek, hogy a földi személyzet figyeljen oda, de ez nem mindig sikerül.
A másik ok, ami az elveszést okozhatja, hogy túl későn "csekkol" be az utas, vagy valamivel eltölti a becsekkolás és a beszállás közti időt. (Például, láttam a nadrágját rohanás közben felhúzó utast:)) Az utas nélkül a koffer nem repülhet! Ezt, a Lockerbie merénylet (amelyben négy magyar utas is életét vesztette) után vezették be, mert a líbiai terrorista feladta a bombát, és "elfelejtett" beszállni. Könnyű szívvel nyomhatta meg ezután a gombot, mivel a robbanás után végig tudta mondani, hogy "Allah Akhbar"! A" Rote Koffert", tehát ki kell szedni a gépből. Az Aussendienst kedves szórakozása ez, hiszen a szabályok (Murphy) szerint ezek, valahogy mindig legbelülre kerülnek, tehát kétszer kell néhány tonnát megmozgatni, átrakni a raktérben. Egy Fokkerben például konkrétan fekve. Ilyenkor a koffer szelíd biztatást kap (lábbal), hogy magától távozzon a gépből, néha a repülést is gyakoroltatják vele, persze mindig a gravitáció nyer. Ha az utolsó pillanatban mégis a gépre léphet az utas, lehet, hogy a Gepäck, már nem kerül vissza a gépre, vehet új fogkefét.
A harmadik ok, ha mindenféle teljesen felesleges, hülye tárgyat akarunk magunkkal vinni az útra: a sílécet megértem, mert anélkül nem jó csúszkálni, de volt olyan -nagyon szar-gördeszka, amit harmadszorra sikerült átadnom a tulajdonosának (aki egy hülyegyerek volt). Vagy mindenféle botok, nagyjábol 0 euro értékű, fél horgászbot. Esetleg túlsúlyos, +30 kilós szerszámosláda a BMW gyárból, vagy a zimbabwei evezős-válogatott evezői. Ezek ún. Sperrgepäck-ek. Ezek nem a normális utat járják be a rendszerben, mivel nem tudják azt bejárni. Sokszor elvesznek.
A negyedik ok, ha valahol, valami nem a megszokott rendben működik, például sztrájkolnak egy reptéren. Augusztus végén - szeptember elején pl. Rómaban a Grund Handling sztrájkja miatt állítólag 10 ezer csomag maradt, még most is van belőle. A CDG-n (Párizs) is nemrég volt sztrájk, abból is nekem lett túlórám.
Az elveszett koffer ezután "Rush" minősítést kap, ami megint csak nem segíti a haladását vissza a gazdájához. Hiszen a gazdája nélkül megy a repülőre, ezért többször is ellenőrzik, ami ugye (oder?) időbe kerül.
A működési területem legnagyobbrészt Bajorországot jelenti, messzebbre, más tartományokba egy csomagszolgálattal küldjük el a csomagot, vagy a légitársaság repülővel viszi közelebb (Frankfurt, Stuttgart, stb), mert ez nekik olcsóbb. Gyakori viszont dél felé Ausztria, és Észak-Olaszország. Első bolzano-i fuvarom elég emlékezetesre sikerült. Már az első autópálya-szakaszon egyórás dugóba kerültem. 800 kilométeres túra volt, az Alpok legkeményebb részén, a Felber-Tauern út előtt hóviharba kerültem. Kénytelen voltam az első szállodában megszállni este 11-kor. Ha belecsúsztam volna egy szakadékba, valószínűleg, csak májusban találtak volna meg, mikor elolvad a hó. Mivel engem gyorsabban azonosítottak valna, a Sanci nevet adták volna, Ötzi után. A szerencsém az volt, hogy a szálloda, amit találtam, már a síszezon előtt megnyitott, az összes többi, csak másnap.
Nagyon érdekes az itt élők életébe egy kicsit belelátni. A legkülönbözőbb környékekre szállítok. A lakótelepektől kezdve, ahol 60%-ban bevándorlók élnek az elegáns villaövezetekig, ahol a bevándorlók aránya csak 30%. Münchenbe, vidékre kis falvakba, tanyákra, itteni viszonylatban szegény emberekhez is, akik itt mégis megengedhetik maguknak a repülést. Néha kicsit neheztelnek rám, de általában megértik, hogy csak egy szállító vagyok. Néhány érdekes eset.
Müncheni cím, új építésű, igényes bérház, név: Mohamed. Megérkezek a ház elé, a nevet gyorsan megtaláltam a kaputelefonon, de szerencsére nem nyomtam meg a gombot, mert láttam még egy Mohamedet is. Aztán még kettőt, különféle római! számokkal. Felhívtam telefonon, szerencsére felvette, mikor kérdeztem tőle, hogy "a Mohamed ok, de melyik?", nevetett és mondta, hogy XV. Innentől könnyebb dolgom volt. Legalább két felesége volt, annyit láttam.
A másik: este 10-körül indultam Neustadt ad. Donau (nagyjából Dunaújváros) mellé, Priority Koffer, azonnal ki kell vinni. Cím megvan, de házat nem látok, csak egy kerítést, meg kaputelefont. Csöngetek, mondom, hogy mi járatban vagyok, kapu nyílik, még kb. 150 méter a kertben, majd a városi művház méretű házból egy ember jön, mezítláb. Januárban, mínusz 5 fokban. Szó nélkül átveszi a nagyon márkás, de kicsit megviselt kézitáskát, majd aláírja a Rollkarte-t és egy kicsit gyűrött papírpénzt ejt rá (kettő volt, 15 Euro).
Utolsó: Toronyház, sokadik emelet. 5 koffer, alig fért a liftbe. Felérek, hölgy fekete ruhában, burkában (csak egy csík a szemeknél). A ruha alatt viszont látszott, hogy nem sok mindent visel, mert teljesen hálószerű volt és átlátszó. Menekülőre fogtam, nehogy dzsihádot kiáltson rám a férje. Ki érti ezt?
Volna még, de mára ennyit, remélem, olvasni fogjátok, különben hiába pötyögtem ennyit.
Eichenried, október 18.
