Előre bocsájtom, hogy ez a poszt csak nagyon érintőlegesen szól a fociról, lévén nem vagyok rajongó -na jó, 1981-ben élőben láttam Puskást játszani a magyar-angol előtti öregfiúk meccsen, s az örökre megmaradt bennem-, engem inkább azok gépek érdekelnek, amivel a labdarúgók Münchenbe jönnek. 2016. április ötödikén például Bajnokok Ligája mérkőzésen a Benfica volt a Bayern München vendége.
A portugál csapatot és szurkolóit két gép repítette a bajor fővárosba: egy Boeing 767-300ER (EC-LZO) és egy Boeing 777-200ER (EC-MIA) Mindkét gép a spanyol Privileg Style légitársaságé, s egyikük sem mondható túl fiatalnak. A 767-es 21 éves és korábban megfordult a lengyel LOT és az izraeli ELAL flottájában is.
A szurkolókat szállító B767-es gép
A Triplahetes 14 esztendős, s először a koreai Asiana Airlines-nél, később pedig az ELAL-nál szolgált.
"Csapatszállítógép"
A mérkőzést követően volt szerencsém mindkét gépet kívül-belül megnéznem, sőt a Triplahetes kiszolgálása nekem jutott. Utasként többször is volt szerencsém 777-eshez, de az eddigi reptéri munkámban ez volt az első.
Minden percét élveztem amit ezen a gépen tölthettem:
A Benfica hazaindulása
Talán még le sem fújták a meccset, amikor a Privileg technikusa megérkezett a reptérre. A csapat gépe már benn állt a 104-es pozíción, oda csak néhány dokumentumot kellett felvinni. Miután ez megtörtént, átmentünk a másik, 184-es külső állóhelyen lévő gépre, amelyik egy B-767-300ER madár volt. A szerelő előkészítette vontatásra, majd áthúzták a 117-esre. Ez a gép egyébként kifejezetten szurkolói járat volt.
A 763-as után visszakocsikáztunk a 104-esen álló 777-eshez és vártunk, vártunk, vártunk. A fél tizenkettőre tervezett indulás egyre inkább kitolódni látszott. A tankeresek feltöltöttek 26 tonna kerozint a gépbe, felkerült a catering is, majd megjött a személyzet. A spanyol utaskísérők és pilóták kedvesek és barátságosak voltak, a pilótafülkében három kapitány foglalt helyet.
Éjfél körül elkezdtek szállingózni az Allianz Arénából jó kedvűen visszaérkező szurkolók is. Többségében ötvenes és hatvanas éveikben járó szurkolókat láttam, s egyikük-másikuk a csapat színeiben pompázó ruhát viselt. Ha lassan is, de jövögettek. (A csapatgép kétosztályos elrendezésű, a business class a csapaté és a vezetőké, a turista pedig a szurkolóké.)
Két buszra való szurkoló megérkezését követően ismét csak vártunk, vártunk... Egy angolul furcsa akcentussal beszélő fiatal hölgy kirohant a gépből azzal, hogy elvesztette a telefonját (errefelé ez napi rutin). A beszállított utas hivatalosan nem jöhetne ki a gépből, de most rugalmasak voltunk. Közben a hölgy rájött, hogy a biztonsági ellenőrzés előtti részen hagyta el a telefonját. Oda viszont már nem mehetett ki. Később, amikor visszament a gépre, akkor láttam, hogy orosz útlevél volt nála.
Azt idő pedig egyre csak ment, mendegélt, a csapat pedig még sehol, pedig már éjjel egy óra is elmúlt. (Ennek azért van jelentősége, mert éjfél után nem szállhat fel gép Münchenből, csak különleges engedéllyel.) Egy óra után tíz perccel megjöttek a focisták, s óra huszonötre minden utas a fedélzeten volt. A játékosokon lehetett látni, hogy nagyon fáradtak, nem sokat beszélnek, de kedvesek voltak. Az orosz hölgyet az egyik játékos társaságában láttam...
Az idő továbbra is sürgetett, a reptér szerint legkésőbb fél kettőig fel kellett volna szállni, de az akkor és ott lehetetlennek tűnt. Utasok ugyan a fedélzeten, de a csomagok, még sehol. Gyors döntés született: a csomagok maradnak, hogy legalább fel tudjon szállni a gép. A pilóták kiszámolták a terhelési adatokat, megírták a loadsheetet és készen voltunk. Egy óra harmincöt perckor -minisztériumi engedéllyel- felszállt a gép... ... a csomagokat pedig hat órával később a TAP Portugal menetrend szerinti járata szállította el a portugál fővárosba
