A reptéri irodánkban beszélgettünk török, román és német kollégánkkal, amikor tudomást szereztünk a Germanwings gépének tragédiájáról. Sokkolt a hír bennünket, mert százötven ártatlan ember elment.
Sokkolt, mert tőlünk alig pár száz kilométerre történt a katasztrófa itt, Európában.
Sokkolt, mert egy olyan légitársaság gépével történt az eset, amelyikről azt gondoltuk, hogy vele soha nem fordulhat elő. A Lufthansa Európában az egyik legnagyobb, az egyik legjobb és legmegbízhatóbb, talán a legfejlettebb műszaki háttérrel rendelkező légitársaság.
Sokkoló volt az emberi életek és a gép elvesztése, mert akár velünk is, nálunk is megtörténhetett volna. A Germanwings gépei naponta kétszer járnak Dortmundból Münchenbe és vissza, s legtöbbször az irodánkhoz legközelebb eső 117-es pozícióra állnak be, így gyakran látjuk őket.
Az első hírek alapján nem tudtuk elképzelni, hogy mi történhetett, de pár nap alatt jöttek az újabb és újabb hírek, s rajzolódtak ki azok a személyes és családi tragédiák, melyeket a gépet egyedül a hegynek vezető pilóta okozott.
Ma úgy alakult a napom, hogy végig Airbusokon dolgoztam. Az egyiken megakadt a szemem azon a kis gombon, amelyikkel teljesen be lehet zárni a pilótafülke ajtaját...
A földi kiszolgálók közül a rámpások találkoznak először az érkező gépek személyzeteivel és utasaival, s ők is köszönnek el utolsóként közülük, amikor a gép ajtaja bezáródik, s elindul a futópálya felé. A végén mindig integetünk a pilótáknak, akik visszaintegetnek nekünk jelezve, hogy minden rendben van, irány a felszállás. Nem irigylem azokat a kollégáimat, akikkel megesett már, hogy a búcsúzást követően szerencsétlenül járt az általuk kezelt gép.
A Müncheni Repülőtér ezzel így emlékezik a lezuhant Germanwings Airbus áldozataira:
Legyen nekik könnyű a föld!
