Élet a Havas után
A december 16-i bejelentést követően kényszerhelyzetbe kerültem valamennyi kollégámmal egyetemben. Munka után kellett nézni. Ilyen szempontból az év vége a legrosszabb: Egyrészt a repülésben téli szezon van, s a cégek ilyenkor nem a új kollégák felvételével vannak elfoglalva, másrészt pedig karácsony közeledtével mindenki az ünnepekre készülődik, szóval nehéz időszak...
Remények és csalódások, megegyezés és átverés
Itt, a gazdagnak mondott Bajorországban tapasztalatom szerint kb. két-három hónap kell ahhoz, hogy az első jelentkezéstől számítva munkaszerződést kapjon az ember, s munkába tudjon állni az vállalatánál.
A Havas bejelentését követően sok céghez jelentkeztem, s többnyire egy-két héten belül választ is kaptam, hogy érdekes vagyok-e a számukra vagy sem. Először egy catering céghez mentem el egy próbanapra. A munka supervisor tevékenység volt, ami abból állt, hogy nekem kellett ellenőriznem a gépekre felkerülő élelmiszer-kocsikat: jól vannak-e összeállítva, s az van-e bennük, amit a légitársaság rendelt. A próbanap hajnalban kezdődött, s egy számomra átláthatatlan labirintusban kellett hol a mélyhűtőkamrába -mínusz huszonöt fok-, hol pedig a konyhába -plusz huszonöt fok- bemenni. Futkosó emberek, hideg-meleg-hideg, káosz. Néhány óra után jeleztem, hogy köszönöm a lehetőséget, de inkább visszalépek...
Jöttek a groundhandling (gh) cégek...
Az egyes terminálon rajtunk kívül három cég végez load controller és ramp handling tevékenységet. Először egy kis, spanyol céghez jelentkeztem. Az állásinterjún elmondták, hogy mely légitársaságok az ő partnereik, ismertették az ajánlatukat és ígéretük szerint két héten belül válaszolni fognak a döntésükről. Azóta tizenegy hét telt el válasz nélkül.
A következő cégnél korábban már dolgoztam más munkakörben, s tudtam, hogy szükségük van rampásra. Az állásinterjún közölték velem, hogy nincs náluk teljes állás ilyen munkakörben, de azért megpróbálnak segíteni. Egy héttel később e-malien tudatták velem, hogy nagyon sajnálják, de nem tudnak teljes állásra felvenni. Nem sokkal utána kiderült, hogy két jelenlegi kollégám is kapott ettől a cégtől teljes munkaidős állásra ajánlatot. E cég egyébként német, állami cég...
A harmadik vállalat azért érdekes, mert amikor 2012. elején -még otthonról- elkezdtem ide Münchenbe pályázni, ez volt az a cég, amelyikhez jelentkeztem. Akkor elutasítottak, most ha nem is túl jó, de a semminél jobb ajánlatot tettek. Sok munkával kevés pénzt lehet náluk keresni. Az állásinterjún szóban megegyeztem velük. Egy hét múlva aláírtam a munkaszerződésemet, de azért még tovább keresgéltem.
A holland fapados
A hírekből tudtam, hogy az egyik holland fapadod légitársaság négy gépet fog Münchenbe telepíteni, s itteni személyzetre lesz szükségük. Az internetes oldalukon elolvastam a felhívásukat, s mivel azt gondoltam, hogy minden feltételnek megfelelek, ezért jelentkeztem hozzájuk is. Néhány nappal később kaptam egy időpontot, hogy mikor és hol jelenjek meg személyes beszélgetés céljából. A meghirdetett időpontban és helyen -egy korábbi munkaközvetítő cégem müncheni központjában- megjelentem, ahol egykori főnökömmel is találkoztam. Azt gondoltam, hogy ez akár jó is lehet, amikor náluk dolgoztam elégedettek voltak a munkámmal. A megbeszélés kezdete előtt néhány perccel jött a sokk: a légitársaság egyik holland embere odajött hozzám és kérte, hogy menjek be vele az egyik irodába. Amikor beértünk, közölte velem, hogy nem megfelelően vagyok felöltözve és azonnal távozzak a helyszínről (fekete kordbársony zakó, fehér ing, nyakkendő, fekete farmernadrág és fekete cipő volt rajtam.). Elmondása szerint ők pontosan leírták, hogy milyen öltözetben kell megjelennem, és ennek nem tettem eleget. Amikor haza értem, újra átolvastam azokat az anyagokat, amiket küldtek a toborzó napra, de nem találtam dressz kódra vonatkozó utalást. Ezt jeleztem a közvetítő cégnek és a légitársaságnak is. Előbbi egyáltalán nem, utóbbi pedig néhány nap múlva válaszolt, amiben sajnálta a történteket, s közölte: sajnos nem tud segíteni.
A cég -talán nincs elég jelentkező- azóta is nonstop keres embereket. Minden mindegy alapon még egyszer elküldtem a pályázatomat, s egy napon vissza is jeleztek, hogy ne is próbálkozzak, mert nem kellek nekik. Indoklás nincs, s el nem tudom képzelni, hogy miért nem. Érdekes felfogás... ...ez Németország. :(
Lufthansa
Európa legnagyobb hálózati légitársaságához bekerülni nem könnyű, de azt gondoltam, hogy egy próbát megér. Rampásokat a karrier oldalukon nem keresnek, így nehézségek árán egy emailt kaptam, ahova elküldtem a CV-met. Pár nap jött egy múlva udvarias levél, hogy köszönik szépen, de most elegen vannak, s ha kell majd ember akkor szólnak. Az új terminál megnyitása miatt száznál is több embert keresnek a check-in munkakörbe. Ezen a területen ugyan nincs gyakorlatom, de egy próbát ez is megért. A jelentkezéskor kitöltöttem két tesztet, amit a cég elfogadott, s kaptam egy időpontot megbeszélés céljából. A megbeszélés másfél órás pszichológiainak mondott teszttel kezdődött. A teszt túlnyomórészben német nyelvi teszt volt, amit csak helyiek vagy iskoláikat itt végzők, vagy valami miatt anyanyelvi szinten németül beszélők tudtak csak jól kitölteni. A teszt után azonnal közölték, hogy nagyon sajnálják, egy év múlva újra pályázzak. Több itt élő pályázó külföldivel beszélgetve arra jutottunk, hogy ilyen-olyan nyelvi tesztnek álcázva is lehet diszkriminálni a bennünket. Kimondva ugyan nincs, de a valóságban mégis ér minket hátrányos megkülönböztetés.
Német takarítócég = átverés
A reptéren két takarító cég működik, s áprilistól jön egy harmadik is. Egy német vállalkozás, amelyiknek az itt működő két legnagyobb légitársaság (Lufthansa, Air Berlin) lesz a partnere. Ez a cég százhúsz embert vesz fel, közte diszpécsereket is. A szórólapjukat elolvasva pályáztam hozzájuk is. Gyorsan kaptam egy terminust, ahol tíz perc alatt megegyeztem velük arról, hogy főállásban náluk fogok dolgozni. Mielőtt elbúcsúztam tőlük, még kezembe adtak néhány kitöltendő papírt, s kérték, hogy pár nap múlva vigyem vissza hozzájuk. Nagyon örültem a lehetőségnek, mert viszonylag jó fizetést ajánlottak, s azt gondoltam, hogy minden kitételnek megfelelek. Egy órával a megegyezést követően otthonról felhívtam őket telefonon, hogy rákérdezzek, pontosan mikor kezdhetek náluk. Ekkor jött a lesújtó válasz: annak ellenére, hogy minden rendben van velem és meg is egyeztünk, ők nem kívánnak engem alkalmazni, majd letették a telefont.
Ez a német korrektség!? Igen, sajnos már nincsenek kétségeim afelől, hogy miért és milyen munkára kellünk mi kelet-európaiak a német gazdaságnak: Éhbérért alacsonyan kvalifikált munkát adnának, amit helyiek nem vállalnak el. A szaktudásunk nem fontos nekik, mert azért kicsivel többet kellene fizetniük. Majd jönnek helyettünk a nagy számban beáramló "orvosok és mérnökök"...
Németországon kívül is van élet.
Munkakereső keringőm során Németországon kívül országokba is jelentkeztem: angol és arab vállalatokhoz is pályáztam. A brit cégeknél értek ilyen-olyan meglepetések. Több angol vállalat internetes jelentkezési oldalán is az első kérdés az volt, hogy milyen rasszhoz tartozok, a második, hogy milyen vallású vagyok, a harmadik pedig, hogy milyen a szexuális irányultságom. Utána jöttek a szakmai kérdések. Egy angol légitársasággal Jet2- meg is beszéltem egy interjút, melynek okán egy napot Mallorcán töltöttem. Annak ellenére, hogy nem jött össze a munka -kevés fizetés részmunkaidőben- hasznos volt a kiruccanás, mert közelebbről megismerhettem egy jól működő céget. A mallorcai terminusom idején Manchesterben is jelenésem lett volna, de egyszerre két helyen nem lehet az ember... Az arab országbeli jelentkezéseimre nem válaszoltak még a cégek, így nincs tapasztalatom velük... ...még.
Egy kávé Mallorcán a húszfokos januárban
Esti felszállás Mallorcáról Barcelona felé
Esti érkezés Barcelonába
Napkelte a Földközi-tenger felett
Még egy próbálkozás
Gyanítom, hogy egy ideig ma voltam az utolsó németországi állásinterjún. Az a cég hívott megbeszélésre, amelyik a mozgásukban korlátozott utasok mozgatását végzi a reptéren belül. Ez a szolgáltatást az EU repterein minden utas díjmentesen veheti igénybe. Itt Münchenben kb. kétszáz fős cég végzi ezt a munkát, s naponta -szezontól függően- ötszáz-ezerkétszáz utasmozgatást végeznek. A cég korrekt ajánlatot adott, s abban maradtam vele, hogy ha össze tudjuk illeszteni a rampás munkámmal, akkor részmunkaidőben nála is fogok majd dolgozni... Meglátjuk.
úzzuk vissza az utashidat a géphez, mert le szeretne jönni ellenőrizni: kell-e jégtelenítés vagy sem. FMG szokásától eltérően perceken belül intézkedett, s a kapitány már a betonon volt. Igen ám, de ő a szárny felső részét szerette volna megnézni, ahhoz pedig létránk nem volt. Végül szakadó esőben felmászott az utashíd-vezető autójának a tetejére, s onnan nézte ellenőrizte a szárny felületét. Elég érdekes látvány volt, ahogy öltönyben mászik a Mulag tetejére... ...végül nem kért jégtelenítést...
