General Aviation, avagy csináld magad

Érkezés

Sajnos Münchenbe menetrendszerűen nem jár magyar légitársaság, mert amelyik korábban járt, az már nem létezik, amelyik pedig létezik, az elkerüli. Éppen ezért nagy-nagy örömömre szolgált, amikor a cégemnél megtudtam, hogy egy kis magyar légitársaság, a Budapest Aircraft Service (BASe Airlines) gépe jön charterként hozzánk. Örömömet csak fokozta, hogy az én cégem kezelte a járatot. Kollégáim pedig, látva lelkesedésemet lehetővé tették, hogy én fogadhassam és két nap múlva indíthassam is a kis Embraer EMB-120 Brasilia típusú gépet.  

Az esti érkezés után, amikor leálltak a gép légcsavaros gázturbinás hajtóművei, majd kialudtak az ACL (Anti Collision Light) lámpái, s kinyílt a gép ajtaja kedves magyar légiutas-kísérővel találkoztam. Egy gép, melynek a személyzete magyarul beszélt. Sok-sok járatot kezeltem már, de magyart még soha.

Nagyon, de nagyon boldog voltam, hogy hazai felségjelű gép személyzetét üdvözölhettem itt a Müncheni Nemzetközi Repülőtéren!

 Ajtónyitást követően percek alatt kiszálltak az utasok, s már mentek is tovább a GA (General Aviation) terminálhoz. A csomagok lassan a szállítókocsira kerültek, s már csak a Toalett Service-re kellett várnunk, hogy leengedhessék a gép tartályában levő folyadékot. A várakozás percei alatt pedig beszélgettem a négytagú személyzet tagjaival. Mindnyájan hosszú éveket töltöttek a repülésben, s voltak közös témáink, s örültünk egymásnak. A gép bezárása után a kis magyar csapat egy busszal ment szintén a GA terminálhoz, hogy onnan a szállodájába mehessen.

Leszállás után, az állóhelyre gurulás közben

Légcsavarok még forognak és az ACL is villog.

Magyar lajstrom

Egy darabka Magyarország

Indulás

Az indulás napján szabadnapos lettem volna, de kértem a cégemet, hogy bejöhessek és indíthassam Ferihegyre a HA-FAN jelű gépe. Főnökeim most is megértőek voltak, s hagyták, hogy csinálhassam azt, amit szeretek. Indulás előtt két órával a megbeszélt helyet találkoztam a személyzet tagjaival, majd néhány dokumentum kinyomtatása után egy kis busszal vittem ki őket a géphez, hogy felkészülhessenek a repülésre.  Ezt követően a GA terminálhoz mentem, ahol egyedül szállítottam –boardingoltam- be a reptérre érkező utasokat. Érdekes volt egyedül, kézzel csinálni azt, amit a nagyobb gépeknél egyszerre több ember számítógépet használva végez el. Egyenként pipáltam ki a biztonsági ellenőrzésen áthaladó utasok nevét az utaslistán, s a csomagcímkékre is kézzel írtam fel BUD betűket és a járatszámot. Amikor minden utas átjutott a biztonsági ellenőrzésen, akkor be is szálltak az őket a géphez szállító buszba. A reptéri sofőr nem állt a helyzet magaslatán, mert nem tudta, hogy hol áll kis Embraer. Amíg az utasok úton voltak a géphez, megtörtént a gép tankolása s a toalett tartályok feltöltése az odavaló folyadékkal.  Néhány perccel később már a személyzet egyik tagjával pakoltuk a csomagokat a gép hátsó részében lévő raktérbe, s közben egyre zordabb lett az idő. Erősen fújt a szél, s közben hó, hódara és havas eső esett. Lassan végeztünk mindennel, s gép terhelési lapja is a kezembe került, majd jó utat kívántam a gép kedves, korábban a Malévnél szolgáló légiutas-kísérőjének. Ezután becsukódott a gép ajtaja, majd felvillantak a piros ACL lámpák s felpörgött először a kettes –jobboldali-, majd az egyes –baloldali- hajtómű. Még egy két perc és irány a 26L pálya.

Elment a budapesti gép, hogy az után még aznap este visszajöjjön egy másik csoporttal a fedélzetén, de az már egy másik történet.

Érkezés után és indulás előtt egy nappal pihenőben.

Háttérben a müncheni irányítótorony